Legyetek egymás szolgálatára!
Három új papja van a Szatmári Római Katolikus Egyházmegyénknek: Antku István, Czumbil Wilhelm és Tatár Zoltán! Július 3-án, szombaton szentelte őket pappá, Vass Lórándot pedig diakónussá Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök.
Egy szeretetközösség számára a legszebb ünnep, ha új papokat köszönthet - gyermekeiből hithű keresztényeket nevelhet, akikből néhányat meghív az Úr az Ő szolgálatára. Az élő, működő közösség mutatója ez. A papszentelés nagy öröm, amit a szatmárnémeti Székesegyházban összegyűlt hívek, de az egész egyházmegye hívei megélhettek július 3-án.
A 11 órától bemutatásra került szertartás elején Nm. Ft. Schönberger Jenő örömét fejezte ki az iránt, hogy csütörtökön kihirdették: a Szentatya aláírta Scheffler János püspök boldoggáavatási dekrétumát. Ezt első sorban a szentelendők figyelmébe ajánlotta, kérvén őket, hogy imádkozzanak nagy püspökünkhöz, „hogy közbenjárására segítsen benneteket igazi papokként élni majd, és szolgálni Istent a Szatmári Egyházmegyében."
A diakónus és papszentelés szertartására az evangéliumi rész felolvasása után került sor. Név szerint mutatták be a Püspök atyának a felszentelendőket. Hankovszky Ferenc vikárius a Püspök kérdésére válaszolva elmondta: a keresztény nép megkérdezése és az illetékesek véleménye alapján méltónak találtattak a felelősségtejes áldozópapi szolgálatra.
Prédikációjában Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök kifejezte, minden püspök számára a legnagyobb élmény, ha papot, diakónust szentelhet, amikor továbbadhatja azt a hatalmat, amely benne is apostol utódok kézföltétele által él. Ez a hatalom visszavezethető egyenes ágon az Úr Jézusra, mert Jézus volt az, aki a papság hatalmát adta apostolainak, apostolai által a püspököknek és a püspökök által a papoknak.
Új papjai vannak a Szatmári Egyházmegyének
Jeremiás próféta kiválasztásának történetéhez kapcsolva a püspök elmondta, a papi hivatás titok és ajándék, melyet soha nem fogunk megérteni. Kérdéseket tett fel:„Miért éppen engem választott az Úr? Miért engem ajándékozott meg azzal a hivatással, mikor annyi különb, annyi nagyszerűbb fiatal közül választhatott volna jobbakat, mint én vagyok? Ez Isten titka. Ő titeket választott, Ő titeket ismer, és a fölszentelés által arra rendel benneteket, hogy próféták legyetek. Nincs helye a szabadkozásnak, nincs helye a kibúvásnak. Ne mondd azt, hogy fiatal vagy. Ne mondd azt, hogy még nem érzed magad elég erősnek. Téged Isten kiválasztott és arra rendelt, hogy menj és próféta légy."
Ahogy Schönberger Jenő püspök elmondta, az Úr mindig prófétáival van, így a papoknak sem kell félniük, nem lesznek kihívásukban egyedül, csak ők ne szakadjanak el Istentől. A kegyelem megőrzésére az imádságot jelölte meg eszközként: „Egy Istennek elkötelezett személy számára az imádság valóban a mindennapi kenyér, a mindennapi lélegzetvétel, az Istennel való szoros barátság ápolása. De elsősorban nem magatokért kell imádkozzatok, hanem a hívekért. Hiszen Isten titeket a hívekért rendelt prófétának. (...) A hívekkel kapcsolatban az a néhány szó kell, hogy a szívetekbe vésődjön, amit az apostol üzen: legyetek egymás szolgálatára. Hiszen amikor püspökötök titeket kihelyez egy közösségbe, ennek a közösségnek ti lesztek a lelkiatyái. Nem uralkodni küld benneteket az Úr, hanem, hogy Őt követve legyetek a hívek szolgái. Úgy szolgáltassátok ki a szentségeket, ahogy Isten elvárja tőletek. Úgy szeressétek a híveket, ahogyan Krisztus szereti az Egyházát."
A hívekhez szólva, Jenő püspök kérte, hogy vigyázzanak papjaikra: „Minden papszenteléskor, akiket papságra rendel a püspök, hozzátok küldi. Vigyázzatok rájuk, becsüljétek őket, imádkozzatok értük. Értetek lettek papokká. Éreztessétek, hogy valóban értékelitek azt a lemondást, amit Istenért és értetek vállaltak. Értünk is imádkozzatok, és minden papért. Ez legyen a ti támogatásotok, az Istentől való kegyelem kérése számunkra, hogy ne megbotránkozásotokra, hanem épülésetekre, örömötökre tudjunk szolgálni benneteket és Isten országát."
Az engedelmességi ígéret letétele után a mindenszentek litániáját imádkozták el a felszentelendőkért, hogy vállalt feladatuknak meg tudjanak felelni. A hívek térdelve, a felszentelendők az önátadás jeleként a földre borulva imádkoztak, ezzel is kifejezve, hogy egészen Istennek, és a rájuk bízott lelkeknek szentelik magukat. Előbb a diakónust, majd a papokat szentelte fel Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök, kézrátétele által: az eléje térdelő fejére tette a kezét és csendben imádkozott. A felszentelő imádságban kérte számára a Szentlelket, hogy kegyelmi ajándéka adjon neki erőt a szolgálata hűséges végzésére. A diakónus beöltözött a szerpapi viseletbe és a Püspök elé járulva átvette az evangéliumos könyvet annak jeleként, hogy a diakónus-szentelésben hatalmat kapott Isten igéjének hirdetésére.
Papokat szenteltek fel a Székesegyházban
A papszentelésben, a Püspök után az egyházmegye papjai is sorban a szentelendőkhöz járultak és kezüket azok fejére téve kérték Isten áldását. Az újonnan felszenteltek is beöltöztek a papi módra viselt stólába és miseruhába, majd a püspök megkente kezüket krizmával. Így valósul ugyanis meg az írás szava: „az Úr lelke rajtam, Ő kent fel, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hogy meggyógyítsam a megtört-szívűeket".
Az áldozati adományok átadása során az újonnan felszenteltek kezükkel érintették az ostyát és a kelyhet a borral, annak jeleként, hogy a papszentelésben hatalmat kaptak arra, hogy a szentmiseáldozatot bemutassák. Végül a püspök, majd pedig a papság békecsókkal köszöntötte az új papokat. Krisztus barátságának a jele ez, aki azt mondta: „nem nevezlek többé szolgáknak benneteket, hanem barátaimnak mondalak titeket". Ezzel ért véget a diakónus és papszentelés szertartása, a szentmise a felajánlással folytatódott, majd az áldozás következett.
A szentmise végén a hívek elimádkozták a búcsúnyeréshez szükséges imákat. Jenő püspök megköszönte mindenkinek a közreműködést a szertartásban, a most felszentelt papok szüleinek pedig, hogy engedték gyermeküket ennek a hivatásnak a követésére.
